Paudits Béla

Paudits Béla

Célèbre pour: Acting
Date de naissance: 1949-08-19
Date de décès: 2018-06-13 (68 ans)

Vérifiez sur Amazon

Biographie

1949-ben Budapesten született. Eredeti szakmája műbútorasztalos, intarziakészítő volt. 1971-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a József Attila Színházhoz szerződött. 1974-től 1984-ig a Madách Színház tagja volt. Később öt éven keresztül szabadfoglalkozású színművészként és vendéglősként dolgozott. Éjszakai bárt bérelt, ahol kuplékat is énekelt. (Feleségével közösen a Király utcai Hallo Bárt és rövid ideig a Fészek Klub vendéglátó részét működtették.) 1986-ban szerzett diplomát a Vendéglátóipari Főiskolán. 1989-től újra szerepelt a Madách Színházban. Munkássága elismeréseként 1993-ban Jászai Mari-díjat kapott. 1993–1997 között Torontóban élt, ahol kitanulta a gyémántcsiszolást.Önálló showműsorai mellett rendezéssel is foglalkozott. Utolsó bemutatója 2004-ben volt. Utolsó éveiben komoly betegségekkel és anyagi problémákkal küzdött. 2018 júniusának elején stroke miatt kórházba került. 2018. június 13-án hunyt el a Szent János Kórházban.

Notes

Moyenne 6.52
Basé sur 547 d'audiences filme et séries au fil du temps
1970
1979
1982
2008
2008

Information

Célèbre pour
Acting

Sexe
Hommes

Date de naissance
1949-08-19

Date de décès
2018-06-13 (68 ans)

Lieu de naissance
Budapest, Hungary

Citoyennetés
Hungary

Récompenses
Jászai Mari Prize

Zdenkó Tamássy
Paudits Béla
Zdenkó Tamássy a travaillé avec Paudits Béla dans :
3 Films
Médias sociaux
Twitter
Telegram
Pinterest
Télécharger
Application iOS
Application Android
Made in Ukraine 🇺🇦
Copyright © MovieFit 2018 – 2023
All external content remains the property of its respective owner.