Biography
Badár Sándor (Jászberény, 1964. február 8. –) Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először bakterként, majd forgalomirányítóként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik.
Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsó sorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a Fábry Showban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt. Fia: Tamás, bűvész.
„Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.” Badár Sándor, 2004. szeptember, Interjú a filmkultúra.hu-n
Forrás: Wikipédia
Filmography
all 37
Movies 33
self 4
TV Shows 4
Dumaszínház (TV műsor) (2023)
Marsra magyar! (2023)
Bakkermann (2008)
Megy a gőzös (2007)
Buhera mátrix (2007)
Noé bárkája (2007)
Hasutasok (2006)
Csudafilm (2005)
Zhiguli (2004)
Kontroll (2003)
Vagabond (2003)
Rinaldó (2003)
Anarchists (2001)
Gangster Film (1999)
Orb (1998)
Kiss Vakond (1994)
Junk Movie (1992)
Cotton Chicken (1990)
Gallery
Information
Known ForActing
GenderMale
Birthday1964-02-08 (60 years old)
Birth PlaceJászberény, Hungary
CitizenshipsHungary
Also Known AsBadár Sándor
AwardsKarinthy Ring
Last updated:
- Sándor Badár
- Filmography
- Information
- Related Persons